Nagy várakozás előzte meg a Golf Akadémia Center & Club pályatérképének publikálását. A golfozók kiváncsian várják, hogy fog kinézni, milyen meglepetéseket tartogat nekik a pálya. A kecskeméti golfpálya PAR 34-es, több, mint 2500 m hosszú (a férfi elütőről) lesz.  Egyaránt tartalmaz rövid PAR 3-as, fifikás PAR 4-es és hosszú PAR 5-ös szakaszokat. 

Kecskemet_GAC_palyarajz v5_HUN_small

A klubháztól indítjuk a pályát egy PAR 5-össel. Balra a csónakázó tó, jobbra egy kis erdőfolt szűkíti a pályát, a “hookoló” profik és a “slice-ot” ütő kezdők bajban lesznek. A greent az erdőben helyeztük el, így a pontos felütésnek stratégiai szerepe lesz. A kettes szakasz a pályát ketté szelő csatorna egyik oldaláról indul,  át kell ütni a csatornát a greenre kerüléshez. “Toppolt” ütések esetén gyakori lesz a vízakadályban tett látogatás és a büntetőütés. A hármas szakasz elütői szintén a csatorna másik oldalán kerültek elhelyezésre így újra lehet próbálkozni egy jó tee-ütéssel. A PAR 4-es szakasz után egy kis dombra kell felmenni, ahol festői látvány tárul elénk, hiszen az egész pályát beláthatjuk innen. Egy pontos ütéssel a tó elé kerülünk (a “vékony” hosszú ütések viszont egyenesen a tóba küldik a labdát), majd  nekikészülődhetünk az “egymillió forintos” ütéshez: át a tó felett, a túloldalon, az erdőben elhelyezett greenre. A kevésbé bátrak elkerülhetik a tavat egy plusz biztonsági ütéssel. Akik gyakran ütnek “fat” ütést jobb, ha inkább ezutóbbi megoldást választják, különben a tóból kell kihalászniuk a labdájukat. Az 5-ös szakasz egy rövid, erdős PAR3-as. A 6-oshoz egy kis séta szükségeltetik és újra pontos tó elé ütéssel kell a fairwayre kerülni. A bátor hosszú drive-olók akár a greent is célozhatják, de ez nagy kockázattal jár, hiszen az erdő fölött kell ahhoz átívelni a labdát. Hosszú “draw” ütés bizonyosan a tóban köt ki, egy pontatlan “fade” után pedig vesztett labdával kell számolni. A 7-es szakasz egy embert próbáló PAR3-as, ami után kész felüdülés lesz a 8-as fairwayéről a csatorna felett, a fák között a greent célozni. Már ha sikerül eltalálni. Levezetőül üssük végig a 9-est (újra a csatortán át, a fák között) és pihenjünk meg a klubház teraszán egy finom limonadéval vagy hűs sörrel a kezünkben.

Jó golfozást 2014-ben!

(A pálya tervezője: Andaházy László/PAnda Pont Kft.)

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.