Az esemény fővédnöke: Bánki Erik úr, az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának elnöke

 

A díjak alapításakor a hazai golféletben már 1990 óta részt vevő Hegyi J. Attila és Pétervári Zoltán abból a célból hívta életre a golfélet különböző területeihez kapcsolódó elismeréseket, hogy az annak fejlődéséért legtöbbet tevő szakemberek és a golfsportban kiemelkedő eredményeket elért fiatalok – vagy épp felnőttek – számára évről-évre megteremtse a lehetőséget áldozatos és minőségi munkájuk, valamint eredményeik méltó elismerésére.

 

Igaz, a hazai sportéletben csak elvétve lehet hasonlóról hallani, ám az élet más területein találkozhatunk a teljesítmény méltó elismerését célzó, civil kezdeményezésű díjak átadásával.

 

Ezek közül a legismertebb és talán a legnagyobb presztízsértékkel bíró a Prima Primissima díj, amelynek kategóriái között már jelen van a magyar sportért tett kiemelkedő teljesítmény elismerése.

 

A Best of Golf díjak 2008 óta minden évben, így idén is a felkért nomináló szervezetek és személyek által leadott szavazatok összesítése alapján kerültek átadásra.

 

Az idei év nominálói (alfabetikus sorrendben):

 

Fiatal Magyar Golfozók Érdekvédelmi Egyesülete

Golfbajnokok Társasága

Golf & Prime Golfportál

Magyar Golf Szövetség

Magyar Greenkeeper Szövetség

Magyar Klubmenedzserek Szövetsége

Magyar Golfozó Nők Egyesülete

Magyar Válogatott Szövetségi Kapitánya

 

Újdonságként az idei évben a fenti jelölésekhez csatakozott a Best of Golf Facebook oldalán meghirdetett nyílt közönségszavazás is.

 

Az alapítók az egyes kategóriákhoz kapcsolódóan mérlegelési szempontokat ajánlottak, de a jelöléseket a nominálók szubjektív belátására bízták.

 

A 2011. év díjazottjai:

 

Best of Golf – Az év Golffelfedezettje: Szemerey Lili

Best of Golf – Az év Golfeseménye: European Young Masters nemzetközi verseny a Magyar Golf Szövetség szervezésében

Best of Golf – Az év Golferedménye: Rózsa Csilla

Best of Golf – Az év Golfedzője: Szigeti Csaba

Best of Golf – Az év Greenkeepere: Lackó Zoltán

Best of Golf – Az év Klubmenedzsere: dr. Bábos Réka, Old Lake Golf Club

Best of Golf – Az év Profi golfjátékosa: Hahn Roland

Best of Golf – Az év Golfpályája: Old Lake Golf Club, Tata

 

Az alapítók bíznak abban, hogy az immáron negyedik alkalommal meghirdetett Best of Golf díjak átadása továbbra is hosszú éveken keresztül hozzájárul az itthoni golfélet eredményeinek, kézzelfogható értékeinek méltó bemutatásához és a golfsport hazai népszerűsítéséhez.

 

Köszönjük a jelölésben részt vevők és a támogatók segítségét, valamint az eseményre regisztrált több, mint 200 vendég részvételét, akik jelenlétükkel megtisztelték a rendezvényt.

 

 

Hegyi J. Attila és Pétervári Zoltán

a Best of Golf Díjak alapítói

 

New Genworth, a European Tour hivatalos statisztikai partnere kutatása szerint a golffal kapcsolatos klisék és előítéletek megalapozatlanok. A megkérdezett üzletemberek a türelem megtanulását, az önfejlesztés fontosságát vagy a stressz csökkentését emelték ki. További részletek itt.

A fenti címmel tartottam előadást az első Közép-Kelet Európai Klubigazgatók Konferenciáján. A konferencián jelen voltak golfklub menedzserek, oktatók, dolgozók. Gregg Patterson lehengerlő stílusát már ismerték a magyar szakemberek, én viszont újonc voltam ebben a körben.

Read the rest of this entry »

Ezzel a címmel jelent meg cikk a Turizmus Panorámában. Ebből idézzük az első sorokat:

“Attrakcióbővítésben gondolkodó önkormányzatok számára vonzó alternatíva lehet az élményfürdőknél lényegesen olcsóbban megvalósítható golfcentrumok építése. Ezzel nemcsak a jövőbeli belföldi kereslet alapjait lehet megteremteni, de új elemmel lenne gazdagítható Magyarország hagyományos egészségturisztikai profilja – állítja Hegyi J. Attila, a Golf Menedzsment Magyarország Kft. társtulajdonosa.

Neve nem ismeretlen a szállodások körében, 1991-ben alapítója, majd több, mint másfél évtizedig elnöke volt a bükfürdői Birdland Golf & Country Clubnak. A golfklubban 2002-ben megkezdett ingatlanfejlesztési projektben befektetőként is részt vett, mely során megépült a Radisson SAS Birdland Resort & Spa Hotel és a villapark.

A golfpályák építésében és üzemeltetésében több mint húsz éves tapasztalattal rendelkező szakember legutóbb Golf Akadémia Projektjével (lásd keretes írásunkat Tíz év – tízezer hazai játékos címmel – a szerk.) hívta fel magára a turisztikai szakma figyelmét. Ezúttal golf és turizmus lehetséges további kapcsolódási pontjairól beszélgettünk.”

A cikk teljes terjedelmében a Turizmus Panoráma 2011 szeptemberi számában olvasható.

A Világgazdaságban jelent meg Andó Patrik cikke a fenti címmel. Ebből idézzük az első sorokat:

“A golf az elmúlt két évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül a régióban. Annak ellenére, hogy egyfajta elitsportként tartották nyilván, egyre nagyobb népszerűségnek örvend Közép- és Kelet-Európában és Magyarországon is, így az elkövetkező évtizedben akár 35-40 golflétesítmény jöhet létre és 10-12 ezer golfozó is lehet hazánkban. „Ennek fényében érdemes golfpályákat fejleszteni, azonban több dolgot is tisztázni kell, mielőtt valaki belevág a beruházásba” – hívja fel a figyelmet Hegyi J. Attila, a Birdland Golf & Country Club egykori alapítója és elnöke, valamint a Golf Menedzsment Magyarország Kft. partnere.

„Első lépésként talán a legfontosabb kiválasztani a fejlesztésre alkalmas helyszínt, – és itt az alkalmason van a hangsúly – ugyanis mint minden ingatlanfejlesztés esetében egy golffejlesztés sikere is azon múlik. Megközelíthetőség, vonzáskörzet, lakosság összetétele, a golfpálya célközönségének megfelelő szálláslehetőségek, valamint az kiegészítő szolgáltatások megléte mind-mind olyan szempontok, amelyeket felmérése és mérlegelése nem maradhat el már az ötletelés fázisában sem” – mondja a szakember.

A következő lépésben azt kell eldönteni, hogy kinek is készüljön a pálya. Itt azt kell mérlegelni, hogy a hazai golfozók számára egy gyakorlópályát hozzon létre a fejlesztő, vagy éppen a golfturizmusban résztvevők számára egy nemzetközi színvonalú létesítményt építsen. Ezzel magát a beruházási értéket, és a majdani kihasználtságot is előre lehet tervezni.

Az előbbi esetében gyakorlócentrumokat, golfközpontokat kell létrehozni annak érdekében, hogy a hazai potenciális közönség is megismerhesse a lehetőséget. Egy ilyen pálya fejlesztése a nagyjából a 5-15 hektáros földterület nélkül 50-150 millió forintnyi beruházást igényel. A szakember által kidolgozott Alternatív Golfpálya Fejlesztési Program 2020-ig nagyjából ötven ilyen funkciójú pálya létrehozását szorgalmazza Magyarország nagyobb városainak vonzáskörzetében.”

A cikk teljes terjedelmében az alábbi linken érhető el:

http://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/jo-uzlet-lehet-a-golfturizmus-360017

Idén ünnepli az újkori hazai golftörténet első 18 lyukú golfpályája, a nemzetközi ismertségű bükfürdői Birdland Golf&Country Club 20 éves fennállását.
A Golf Menedzsment Magyarország Kft. büszke arra, hogy támogathatta a jubileum alkalmából október 8-án szervezett ünnepélyes rendezvényt és társasági golfversenyt, a „20th Anniversary Pro-Am Golftrophy”-t. A verseny különlegessége, hogy a résztvevők Hegyi J. Attila, a klub alapító tagja és volt elnöke személyes meghívása alapján vettek részt az eseményen, amelyen természetesen a társaság ügyvezetője, Berta Zsolt is megmérettette magát a kitűnő minőségű versenypályán.

 

A Birdland Golf & Country Club az idei évben ünnepli alapításának 20. éves jubileumát, mely alkalomból 2011. október 8-án, szombaton változatos programokból összeállított, egésznapot és estét betöltő nagyszabású golfrendezvényt tartunk bükfürdői klubunkban.

Read the rest of this entry »

Callaway a világ legjobb golfozói segítségével bemutatja milyen az igazi golfos életérzés.

the callaway lifestyle film from stillmotion on Vimeo.

Read the rest of this entry »

Külföldön elterjedt forma, hogy a golfpályákat a klasszikus klubtagsági rendszerben működtetik, aholis a pálya beruházását az alapító tagok kezdő befizetéseiből finanszírozzák, a napi működést pedig a tagok éves tagdíjából. Ezek zártkörű, exkluzív klubok, amelynek működtetése a tagok által megbízott menedzsment feladata. Az utóbbi évek gazdasági válsága rávilágított ezen forma hátrányára: a menedzsment kiválasztása, oktatása, motiválása nehézkes, a zártkörűség pedig könnyen negatív spirálba döntheti a klubot: csökkenő bevétel- magas költségek-növekvő tagdíj -lemorzsolódó tagság.

Read the rest of this entry »

A golfszakma nemcsak idehaza, de külföldön is nagy kihívásokkal nézett szembe a válság során. Ez inspirált két hazai szakembert, Hegyi J. Attilát és Berta Zsoltot, akik 20 éves szakmai tapasztalattal a hátuk mögött megalapították a Golf Menedzsment Magyarország Kft.-t, mely cég elhívatott a professzionális fejlesztés, üzemeltetés és tanácsadás iránt. Read the rest of this entry »